KEZDJE KICSIBEN, SZAKÍTSON NAGYOT

Elham Ettehadieh, Partner Bank, Advoice 1

Elham Ettehadieh szíve az értékpapírokért dobog. Ez lendíti előre az igazgatóságban testvére, Sarvenas Enayati, valamint Andreas Fellner oldalán a Partner Bank fejlődését szolgáló munkájában.

Elham Ettehadieh, a Partner Bank AG igazgatónőjének értékpapírok világa iránti lelkesedése nagyon korán kezdődött: „Már fiatalként felhívták a figyelmem a befektetések és a pénzgazdaság jelentőségére” – mondja a Partner Bank AG igazgatónője. Így a felső-ausztriai születésű interjúalanyunk elvégezte a közgazdaságtant, és – Londonban és Kínában szerzett, külföldi tapasztalatától eltekintve – soha nem tévesztette szem elől Linz városát.

Tudniillik ugyanis, hogy a befektetés- és vagyonkezelésre specializálódott magánbank, a Partner Bank központja éppen ebben az iparvárosban található. „Egyszerűen imádom Felső-Ausztriát. Az európai szintű kapcsolatok, különösen a gazdasági és ipari területek tekintetében Linz egy rettentően dinamikus kiindulópont.”

A Partner Bankot Ettehadieh édesapja, Faramarz Ettehadieh hozta létre 1992-ben. A Partner Bank fiatal korának megvannak az előnyei – hangsúlyozza Ettehadieh: „A hitelintézetek régre visszatekintő múltja néha olyan statikus rendszerekkel jár együtt, melyeket nehéz átdolgozni módosítási igény esetén. Ebben az értelemben nem hordozzuk magunkkal a régmúlt terheit, hanem a kezdetektől fogva az aktuális trendeket követtük és valósítottuk meg.”

Ez lendíti előre az igazgatóságban testvére, Sarvenas Ettehadieh szerint szakértelmükkel pont kiegészítik egymást: „Andreas az IT ágazatából jött, és a kezdetek óta erősíti a csapatunkat. Sarvenas a jog, a compliance (megfelelőség) és a szervezetfejlesztés területén jártas. De egyúttal igen kreatív is, és a jó szinergiákon dolgozik. Így az ő portfóliója egyfajta egyedülálló egyveleg. Én pedig az értékpapírok ügyében vagyok illetékes.”

Elham Ettehadieh, Partner Bank, Advoice 2

Elham Ettehadieh
... 2006 óta erősíti a Partner Bank csapatát, az igazgatótanács tagjává pedig 2013-ban nevezték ki.

Ha Ettehadieh előremutató trendekről beszél, azzal főként az egyre növekvő digitalizációra utal, amely a pénzügyi szektorban is megfigyelhető. A pénzügyi-technológiai megoldások mélyreható, kezdetek óta jellemző integrációja a vállalati filozófiában is visszaköszön. A digitális korszak dinamikájával és lendületével teljes összhangban a Partner Bank is nagyon ügyel arra, hogy a házon belüli struktúráját tekintve mozgásban legyen: A linzi központban kereken 50 munkatárssal rendelkező, innovatív bankintézet az 500 pénzügyi tanácsadóból álló hálózatával országhatárokon nyúlik át Németországba, Magyarországba, Csehországba, Szlovéniába és Szlovákiába. Az országok sokrétűsége révén különbségek is akadnak a polgárok befektetési preferenciáit illetően: „A kelet-európai országok, melyekben aktívan jelen vagyunk, nagy érdeklődést és ösztönös megérzést mutatnak a részvényekbe való befektetés iránt. A német nyelvterületen az emberek inkább még a hagyományos termékekhez (pl. arany) folyamodnak, és nagy általánosságban visszafogottabbak.”

Ez úttörő és felvilágosító munkát követel meg, amely Ettehadieh fő törekvése is egyben: „Egyik célom, hogy megmutassam az embereknek, hogy az eszközökbe történő befektetés nem egy túlságosan összetett, csakis kiváltságosoknak való ügy. Az ezt a célt szolgáló eszközök bonyolultnak hathatnak. Azonban ha az ember egyszer felismeri a mögöttük rejlő logikát, és a megfelelő összetevőket választja ki magának, akkor a jövőbe történő befektetés könnyedén megvalósítható. A Partner Bank pedig biztosítja ehhez a hozzáférést. Hisz az a szent meggyőződésem, hogy minden ember képes – származásától függetlenül – egyfajta jólétet kiépíteni magának” – magyarázza Ettehadieh. A magasabb középosztálybeli ügyfelek mellett, akiknek a Partner Bank hozzáférést biztosít a jó hírű vállalatokba való, exkluzív befektetésekhez, tudatosan igyekeznek megszólítani a fiatalokat és a kisebb tőkével rendelkezőket is: Így a Partner Banknál adott annak a lehetősége, hogy már 100 eurótól magas besorolású részvénykosarakba fektessenek be. Ezzel pedig Ettehadieh egy lépéssel közelebb kerül a jövőre vonatkozó elképzeléséhez, mely nem más, mint: értékpapírt mindenkinek.

Fotó: Gianmaria Gava

Up to Date

Mit dem FORBES-NEWSLETTER bekommen sie regelmässig die spannendsten Artikel sowie Eventankündigungen direkt in Ihr E-mail-Postfach geliefert.